Duplájára nő a helyjegy ára
2013-01-31 - 11:04:56

Péntektől vasárnapig 300 forint extrát kell fizetni az Inter Cityken

Péntektől vasárnapig 300 forint extrát kell fizetni az Inter Cityken, sőt, február 1-jétől nemcsak a menetjegyet, hanem a kedvezményre jogosító igazolványt is át kell adni a jegyvizsgálónak. Eddig csak fel kellett mutatni. Ha az utas nem tudja, vagy nem kívánja átadni az iratot, 8000 forint pótdíj megfizetésére vagy az adatainak hitelt érdemlő megadására köteles - hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-Start. Változás az is, hogy menettérti jegyet csak száz kilométer feletti távolságra ad majd ki a vasúttársaság. Ha az utas ennél rövidebb utazásánál a visszaútra is meg kívánja vásárolni a jegyét, akkor a pénztáros két, egy útra szóló jegyet ad. Nemzetközi példákat is alapul véve, március 1-jétől a vasúti helyjegyek ára 150 forintról 180 forintra nő, az utazás napján megváltott helyjegyért azonban 300 forintot kell majd fizetni. Az eltérő árak az elővételben történő jegyvásárlásra ösztönöznek, ezzel lehetővé teszik, hogy a vasúttársaság a valós igényekhez mérten akár új kocsikat állítson be az utasok színvonalasabb kiszolgálása érdekében - fogalmaznak a közleményben.



További cikkek a témakörből
Február elsejével változik a büntető és a szabálysértési kódex
2013-01-31 - 11:15:16
Néhány ponton szigorodnak a Btk. szabályai
Elfogadták a hungarikumok első hivatalos listáját
2013-02-01 - 12:19:30
A Hortobágyi Nemzeti Park is ott van a hungarikumok listáján
Balog Zoltán szerint szigorúbban kell büntetni a kapcsolaton belüli erőszakot
2013-01-30 - 16:31:20
A miniszter szerint azért kell szigorúbban büntetni a kapcsolaton belüli erőszakot, mert az "a bizalommal való sokkal súlyosabb visszaélés", mint más esetben.
A nevelőszülők jövőre foglalkoztatási jogviszonyt kapnak
2013-01-30 - 16:28:50
Már megy is kezdték az ehhez szükséges jogszabályok módosításának előkészítését.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu