Nem bírságolnak automatikusan a megkésett adatszolgáltatás miatt 2013-01-30 - 11:23:53
|
Nem lesz automatikus
bírságolás az elkésett adatszolgáltatás miatt, hiszen a törvény ilyen
rendelkezést nem tartalmaz, és az elsődleges cél sem ez, hanem a fiktív cégek
kiszűrése
Nem lesz automatikus
bírságolás az elkésett adatszolgáltatás miatt, hiszen a törvény ilyen
rendelkezést nem tartalmaz, és az elsődleges cél sem ez, hanem a fiktív cégek
kiszűrése. Ezt mondta Kenesei Judit, a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának
elnöke. Két nap múlva ugyanis lejár a határideje a társas vállalkozásokkal
kapcsolatos bejelentési kötelezettségnek. A cégtörvény tavaly
márciusban hatályba lépett módosítása szerint idén február 1-jéig, vagyis
péntekig minden gazdasági társaság tagjainak, illetve a képviseletükre
jogosultaknak, be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és
idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely
használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kell a cég képviseletére
jogosultnak. A törvény szerint ez illetékmentes, ám ügyvédi munkadíjjal kell
számolni, valamint a változás-bejelentés csak elektronikus úton lehetséges. A
cégtörvény ebben az esetben közvetlenül nem írja elő a február 1-jei határidő
elmulasztásának szankcióját, ezért automatikus bírságolásra ezúttal nem kell
számítaniuk a cégeknek.
| Hazánk az utolsók között kullog a napenergia hasznosításban 2013-01-30 - 16:18:56
Magyarország
továbbra sem képes javára fordítani és megújuló energiaként hasznosítani a
természet adottságait.
| | Fejlesztik a mentőszolgálatot 2013-01-30 - 16:24:52
A mostani fejlesztés elsődleges célja, hogy a
sürgősségi ellátáshoz való hozzáférés esélyei javuljanak az országban, és a
riasztástól számított 15 percen belül újabb 226 ezer emberhez el tudjanak jutni
a mentők.
| | Kampányolnak az influenza ellen 2013-01-29 - 16:20:05
Országos
népegészségügyi kampány indult az influenzás megbetegedések terjedésének
megelőzése érdekében, amelyben az ÁNTSZ mellett több közlekedési vállalat is
részt vesz. A kampányhoz csatlakozott többek között a
Volán és a MÁV Zrt. is.
| | Még kérhető a munkáltatói adómegállapítás 2013-01-29 - 15:24:42
Idén továbbra
is lehetőségük van a magánszemélyeknek, hogy a tavalyi évre vonatkozó
SZJA-bevallási kötelezettségük teljesítésére munkáltatói adómegállapítást
kérjenek.
|
|
|