A cégek bekamerázhatják dolgozóikat2013-01-28 - 16:08:03
|
A
munkáltatók a rögzített feltételeket főszabályként három napig tárolhatják, de
meghatározott esetekben eltérhetnek ettől, és legfeljebb 30, illetve 60 napig
őrizhetik a képeket.
A Nemzeti
Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ma hozta nyilvánosságra a munkahelyi
kamerás megfigyelőrendszerekkel kapcsolatos ajánlását. Lényege, hogy a munkáltatónak joga van
"célhoz kötött, tisztességes" ellenőrzésre, ám az nem
terjedhet ki a munkavállalók magánéletére. A megfigyeléssel kapcsolatos
adatkezelést pedig be kell jelenteni a hatóság adatvédelmi nyilvántartásába. A követelmények közé tartozik még, hogy a
munkáltató köteles figyelemfelhívást elhelyezni a megfigyelőrendszer
alkalmazásáról. A dokumentum szerint nem lehet olyan kamerát
elhelyezni, amely kizárólag egy munkavállalót és az általa végzett
tevékenységet figyeli meg, továbbá jogellenesnek tekinthető az olyan rendszer
alkalmazása is, amelynek célja a munkavállalók munkahelyi viselkedésének a
befolyásolása. Alapelv továbbá, hogy nem lehet kamerát
elhelyezni öltözőkben, zuhanyzókban, mosdókban, orvosi szobákban, azok
várójában, tehát olyan helyiségekben, amelyek megfigyelése az emberi méltóságot
sértheti.A
munkáltatók a rögzített feltételeket főszabályként három napig tárolhatják, de
meghatározott esetekben eltérhetnek ettől, és legfeljebb 30, illetve 60 napig
őrizhetik a képeket.
|
|