Az év végére kiépülnek a kormányablakok
2013-01-18 - 11:26:05

Országosan több mint 300 helyszínen lesz kormányablak, így minden járásszékhely településen és minden olyan helyszínen, ahol jelenleg is van okmányiroda.

A járási rendszer kialakítása utáni következő, legfontosabb lépés a kormányablakok országos kiépítése lesz az év végéig - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkár.  Szabó Erika azt mondta, ez "igazi egyablakos ügyintézést jelent" majd, az állampolgároknak már nem kell azt keresniük, hol van a földhivatal, a munkaügyi kirendeltség vagy a népegészségügyi szolgálat. Közlése szerint a polgároknak egyetlen dolgot kell majd csak tudniuk; azt, hogy hol van a lakóhelyükhöz a legközelebbi kormányablak, ahol több mint kétezer államigazgatási, hatósági ügyet tudnak majd egy helyen intézni. Tájékoztatása szerint országosan több mint 300 helyszínen lesz kormányablak, így minden járásszékhely településen és minden olyan helyszínen, ahol jelenleg is van okmányiroda.



További cikkek a témakörből
Már hívható az ingyenes zöld szám a rezsicsökkentés ügyében
2013-01-18 - 11:30:16
A szám 06-80-205-386, hétfőtől csütörtökig 8 és16, pénteken 8 és14 óra között hívható.
„Szénszünetet” tartott ma több felsőoktatási intézmény
2013-01-18 - 15:51:52
A húszperces figyelemfelkeltő akció keretében a kiállító intézmények standjai átmenetileg bezártak, a szünet alatt pedig Dr. Kőmíves Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Felügyelő Bizottságának elnöke tartott beszédet.
A jegybankelnök szerint nagy probléma a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika
2013-01-18 - 11:24:24
A magyar gazdaság számára a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika nagy problémát jelent, a jegybank eddig azon dolgozott, hogy ennek negatív hatásait próbálja mérsékelni- mondta Simor András jegybankelnök a Reutersnak.
Hajdúböszörményi tehetség szerzeményét választották indulónak Amerikában
2013-01-17 - 17:39:51
I am Because You Are a címe annak a szerzeménynek, amit a hajdúböszörményi Péter Bence írt, és egy nemzetközi diákszervezet hivatalos indulójának választotta Amerikában.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu