Közlekedéssel kapcsolatos rendeleteket módosított a kormány
2013-01-17 - 10:34:53

A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők februártól

A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők februártól, illetve a nagyobb járművekre kiadott jogosítványokat külföldön csak a 21. illetve a 24. éves életkor betöltése után lehet használni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet egyúttal kimondja, hogy a jármű eladását a volt tulajdonos elektronikusan is bejelentheti. A bejelentési idő továbbra is az eladástól számított 8 nap. Elektronikusan is igényelhető a nemzetközi vezetői engedély, amelyet a hivatal 15 napon belül kézbesít. Ezek mellett számos egyéb esetben intézhetők a járművel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan. Így például a forgalomból való ideiglenes kivonás, majd visszahelyezés, a törzskönyv, illetve az elveszett rendszám vagy forgalmi engedély pótlása is. Az elektronikusan igényelt utángyártott rendszámtábla 15 napon belül postára kerül, vagy az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál átvehető. A hátsó rendszámtábla azonban postai úton nem kézbesíthető, azt csak az ügyfél által megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál lehet átvenni. Feltehetően ennek azaz oka, hogy a hátsó rendszámra kerülő érvényesítő címke pótlása is kérhető elektronikusan, és a kettő együtt vehető át a hatóságnál.



További cikkek a témakörből
Fontos határidő közeleg a cégeknek
2013-01-17 - 17:15:04
Sok cégnél nem tudják, hogy február elsejéig be kell jelenteniük többek között a cégvezetők személyes adatait, és a telephely-használat jogszerűségét is igazolni kell. A részletekről Linczmayer Szilvia a NAV szóvivője nyilatkozott Rádiónknak….
Megszabadítják a nem őshonos fáktól a debreceni Nagyerdőt
2013-01-17 - 17:20:45
A Nagyerdei körút és a Hadházi utca által határolt területen, 1,5 hektáron a nem őshonos állományokat vágják ki: az akácot, fehér nyárt, nyugati ostorfát és kései meggyet.
Bejelentési kötelezettségük van a cégeknek: február 1. a határidő
2013-01-17 - 10:23:21
Amennyiben csak ezeket az előírt kötelező változtatásokat jelenti be a cég, akkor illetéket és költségtérítési díjat nem kell fizetnie
Dohány, lottó, szeszes ital: bővülhet a trafikok kínálata
2013-01-17 - 10:20:14
Újabb termékek kerültek fel arra a listára, amiket július 1-jétől forgalmazhatnak majd a trafikokban

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu