Mintegy 150 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció idén
2013-01-10 - 17:40:19

A cégek többsége, 50-60 százaléka a munkahelyek megtartásával számol az idén, vagyis sem bővíteni, sem elbocsátani nem szeretne; pontos adatokat nem közölt a kamara.

Mintegy 150 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció idén - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.    Az államtitkár azon a tájékoztatón beszélt erről, amelyen ismertették a 2013-ra vonatkozó munkaerő-piaci prognózist.    A felmérésből kiderül, hogy a cégek többsége, 50-60 százaléka a munkahelyek megtartásával számol az idén, vagyis sem bővíteni, sem elbocsátani nem szeretne; pontos adatokat nem közölt a kamara.    Czomba Sándor kiemelte, hogy az őszi adatok alapján a magyarországi, 10,6 százalékos munkanélküliségi ráta kedvezőbb a 10,8 százalékos uniós rátánál.  A Munkahelyvédelmi akcióterv keretében éppen a legveszélyeztetettebb csoportok, vagyis a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, és a szakképzetlenek helyzetét szeretnék stabilizálni a munkahelyeken - jelezte Czomba Sándor.



További cikkek a témakörből
Más kedvezmények vannak a START kártya helyett
2013-01-10 - 17:45:23
 Noha a kártyát igényelni nem lehet, a jogszabályi változások értelmében továbbra is lehet kedvezményekkel foglalkoztatni a munkapiacra frissen kilépőket. Hogy pontosan mik ezek a kedvezmények, valamint milyen feltételekkel lehet igényelni arról Linczmayer Szilviát, a NAV adószakmai szóvivőjét kérdeztük:
2014-ben egyszerre lehetnek az országgyűlési és az EP-választások
2013-01-11 - 07:11:18
2014-ben egyszerre lehetnek az országgyűlési és az EP-választások  Gulyás Gergely szerint, ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség akár egy időpontban is megtarthatják a két voksolást.  
Más karakterű polgármesteri munkára lesz szükség
2013-01-10 - 09:16:25
A járások létrejöttével a jövőben más karakterű polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkára lesz szükség Navracsics Tibor szerint
Változnak a jogsi korhatárok
2013-01-10 - 09:13:57
A jogalkotók azt várják, hogy kevesebb baleset történik majd az utakon

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu