Más karakterű polgármesteri munkára lesz szükség
2013-01-10 - 09:16:25

A járások létrejöttével a jövőben más karakterű polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkára lesz szükség Navracsics Tibor szerint

A járások létrejöttével a jövőben más karakterű polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkára lesz szükség Navracsics Tibor szerint. A változó önkormányzati munkát a miniszterelnök-helyettes azzal magyarázta, hogy a járások felállításával egy olyan helyhatósági rendszer kezdhet működni, amelyben a helyi közösségi ügyekre több figyelmet lehet szentelni, a megyei közgyűlések pedig a helyi fejlesztéspolitikát koordinálják majd. Jelezte ugyanakkor azt is, hogy a járások hatásköreiről zajló egyeztetési folyamat még nem jutott nyugvópontra, meg kell várni, hogy az élet visszaigazolja-e azokat a kompromisszumokat, amelyeket a tárgyalóasztalnál kötöttek meg.



További cikkek a témakörből
Mintegy 150 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció idén
2013-01-10 - 17:40:19
A cégek többsége, 50-60 százaléka a munkahelyek megtartásával számol az idén, vagyis sem bővíteni, sem elbocsátani nem szeretne; pontos adatokat nem közölt a kamara.
Más kedvezmények vannak a START kártya helyett
2013-01-10 - 17:45:23
 Noha a kártyát igényelni nem lehet, a jogszabályi változások értelmében továbbra is lehet kedvezményekkel foglalkoztatni a munkapiacra frissen kilépőket. Hogy pontosan mik ezek a kedvezmények, valamint milyen feltételekkel lehet igényelni arról Linczmayer Szilviát, a NAV adószakmai szóvivőjét kérdeztük:
Változnak a jogsi korhatárok
2013-01-10 - 09:13:57
A jogalkotók azt várják, hogy kevesebb baleset történik majd az utakon
Hat-hétezer egészségügyi dolgozót menthetnek fel a kötelező nyugdíjazás alól
2013-01-09 - 17:07:06
Hat-hétezerre tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár mai budapesti sajtótájékoztatóján.  Az államtitkár ma két órán keresztül egyeztetett az egészségügyi dolgozók szakmai érdekképviseleti szerveivel. Az egyeztetést után azt mondta: az érintettek köréről elindult egyfajta "számháború", ezért a következő időszakban tisztázzák a pontos adatokat, valamint a felmentés eljárásrendjének részleteit.  Szócska Miklós kiemelte továbbá, hogy februárban megkezdik a béremelési tárgyalások következő körét is.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu