Katára több mint 47 ezer, kivára mintegy 5100 bejelentkező volt eddig
2013-01-03 - 15:07:14

A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új adónemeket

A kisadózó vállalkozások tételes adójára összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47.361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. A katára bejelentkezők döntő többsége - több mint 37 ezren - egyéni vállalkozók. A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új adónemeket.

A kata - amelynek hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni - a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára jelenthet egyszerű, és adómegtakarítást jelentő adózási módot. A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják. A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is.A kiva - amelybe január 15-ig lehet bejelentkezni - több adónemet, így a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót is kiváltja. Ezt az adónemet azok a vállalkozások választhatják, amelyeknél a foglalkoztatottak száma a bejelentkezés adóévében nem haladja meg a 25 főt, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel pedig az 500 millió forintot.



További cikkek a témakörből
A rezsicsökkentéssel mérséklődik az infláció, nőnek a reálbérek
2013-01-03 - 15:08:13
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője
Az átalánydíjas fizetőknek már a januári elején kiállított számlákban jelentkezik az árcsökkenés
2013-01-04 - 10:10:18
A számlák végösszegét kell figyelni – abban lehet majd érzékelni a 10%-os rezsicsökkentés hatását
Az európai válság ellenére lehet magyar növekedés
2013-01-03 - 09:33:43
Az Egyesült Államokban és Ázsiában pozitív növekedés lesz, és tulajdonképpen Európa marad válságban, tehát nem világgazdasági válságról, hanem európai válságról fogunk beszélni 2013-ban – mondta Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője.
Az interneten már elérhető a felvételi tájékoztató
2013-01-03 - 08:40:19
A felvi.hu honlapon már elérhetők a felvételi szabályokat és a 2013-ra meghirdetett képzéseket tartalmazó tájékoztatók, az információk könyv formában januárban kerülnek a boltokba.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu