Továbbra is hiányszám-vezérelt lesz a gazdaságpolitika2012-12-26 - 09:08:41
|
Márciusban
minden bizonnyal változás lesz a jegybank élén, ami filozófiaváltást is
eredményezhet, és az inflációra, a gazdaságpolitikára is hatással lehet.
A Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint 2013-ban is hiányszám-vezérelt
lesz a kormány gazdaságpolitikája. Parragh László az MTI-nek nyilatkozva
kifejtette: különösen nehéz előre látni, hogy mit hoz a jövő, egyelőre az
látszik, hogy a világgazdaságban 2,1 százalék körüli, a világkereskedelemben
mintegy 2,9 százalék bővüléssel lehet számolni. A külső feltételek közül Magyarország számára
kedvezőtlen, hogy az eurózónában várhatóan 0,5 százalékkal zsugorodhat a
kereskedelem. Némi
bizakodásra adhat okot, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnerénél,
Németországban jövőre a fogyasztás várhatóan mintegy 3 százalékkal emelkedik. Magyarországon három tényezőre lehet
visszavezetni, hogy az idén nem volt bővülés: a mezőgazdasági termelés gyenge
teljesítményére, a cserearányromlásra, illetve a Malév kiesésére, ez utóbbi 100
milliárdos nagyságrendben hiányzik a magyar GDP-ből - mondta Parragh László. A kamara számítása szerint a magyarországi
beruházások továbbra sem nőnek, sőt, mintegy 2-5 százalékkal visszaesnek
2013-ban - tette hozzá. Parragh László megjegyezte: márciusban
minden bizonnyal változás lesz a jegybank élén, ami filozófiaváltást is
eredményezhet, és az inflációra, a gazdaságpolitikára is hatással lehet. A
kamara elnöke szerint a jövő évben a magyar gazdaság változatlanul
exportvezérelt lesz, a keleti nyitás ösztönzése tovább erősödik, ezt segíti
majd a kereskedőházak működtetése, az Eximbank forráslehetőségeinek erősítése.
|
|