75 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak a hiányszakmákra jelentkezők
2012-12-21 - 17:17:50

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.  A szakminiszter a köztelevízióban hangsúlyozta: vannak olyan szakmák, amelyekre az államnak szüksége van.  A pedagógusokat például egy külön rendszerben kell képezni, ezért a kormányzatnak tudnia kell, hogy hány pedagógusra van szükség 5-10 év múlva. A képzendő tanárok számát is ez alapján határozzák meg.  A leendő pedagógusok olyan szerződést fognak kötni, amelyben nem ők fizetnek, hanem olyan ösztöndíjat kapnak, ami körülbelül megfelel a minimálbér nettó összegének - tájékoztat a hirado.hu.  Január végétől - az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vételével - például pontosan fogják tudni, hogy Magyarországon hány fizikatanár van, hol tanítanak, illetve hol van rájuk szükség. Ezzel lehetővé válik egyfajta kiegyenlítődés az állami rendszerben.



További cikkek a témakörből
A vidámparkba költözik a Campus fesztivál jövőre
2012-12-21 - 17:22:06
Új helyszínen startol 2013-ban a Campus Fesztivál- jelentették be a szervezők a ma délelőtti sajtótájékoztatón.
Megegyezés született a 2-es villamos ügyében
2012-12-21 - 17:24:23
Megegyezett Debrecen Város Önkormányzata az ATK Konzorciummal a 2-es villamos kivitelezésére vonatkozó szerződés módosításában- jelentette be ma délután, a négyórás lejárati határidő előtt Kósa Lajos.
Kávét és teát osztogatnak a rendőrök a hétvégén a 42-es főúton
2012-12-21 - 17:16:13
Az elalvásos balesetek csökkentésére kávéval és teával kínálják holnap és vasárnap éjszaka a Románia felé közlekedőket a 42-es főúton.
Az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik a minimálbér
2012-12-21 - 10:25:24
Orbán Viktor szerint az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik 2013-ban a minimálbér, a rezsiköltségek csökkentésével ugyanis a pénzromlás üteme is alacsonyabb lesz

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu