Kávét és teát osztogatnak a rendőrök a hétvégén a 42-es főúton
2012-12-21 - 17:16:13

Az elalvásos balesetek csökkentésére kávéval és teával kínálják holnap és vasárnap éjszaka a Románia felé közlekedőket a 42-es főúton.

Az elalvásos balesetek csökkentésére kávéval és teával kínálják holnap és vasárnap éjszaka a Románia felé közlekedőket a 42-es főúton - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.    Kovács Károly ismertette: tapasztalataik szerint az akár több ezer kilométert vezető, Nyugat-Európából az ünnepekre hazatérő sofőrök a közelgő határátlépés előtt már nem kívánnak megállni, pihenni, inkább kockáztatnak a hosszabb vezetési idővel, hogy minél hamarabb elérjék úti céljukat.    Ezzel azonban megnő a balesetveszély is, éppen ezért a hétvégén éjjel is megállítják majd a közlekedőket és a szokásos ellenőrzés mellett koffeintartalmú itallal kínálják őket.



További cikkek a témakörből
75 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak a hiányszakmákra jelentkezők
2012-12-21 - 17:17:50
Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A vidámparkba költözik a Campus fesztivál jövőre
2012-12-21 - 17:22:06
Új helyszínen startol 2013-ban a Campus Fesztivál- jelentették be a szervezők a ma délelőtti sajtótájékoztatón.
Az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik a minimálbér
2012-12-21 - 10:25:24
Orbán Viktor szerint az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik 2013-ban a minimálbér, a rezsiköltségek csökkentésével ugyanis a pénzromlás üteme is alacsonyabb lesz
Életbe lépett a kikapcsolási moratórium
2012-12-21 - 10:21:26
Felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az E.ON csoport és a Tigáz

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu