Balog Zoltán szerint \"A kormány meghallotta a diákok hangját, a hallgatók viszont nem”
2012-12-18 - 16:14:58

Az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta, hogy "a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát".

Az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta, hogy "a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát".  Balog Zoltán közölte: a kormány meghallotta a diákok hangját, megértette, hogy azokkal a hitelkonstrukciókkal, amelyeket ajánlanak nekik tanulmányaik finanszírozására, nem kívánnak élni, és félnek attól, hogy eladósítsák jövőjüket. Hozzátette, hogy ezért eltörölték a keretszámrendszert, és nem engedik a tandíj bevezetését.   A miniszter úgy fogalmazott: az a benyomása, hogy a hallgatók még nem hallják ezt a hangot, és vannak olyan külső tényezők, amelyek segítik őket abban, hogy ne is hallják, és megpróbálnak ebbe a párbeszédbe "beleállni".



További cikkek a témakörből
A hallgatók nem kaptak választ kérdéseikre
2012-12-18 - 16:17:55
Ma 18.30-kor indul a politikamentes felvonulás a Debreceni Egyetem Főépületétől, majd az Egyetem sugárút, Bethlen és Hatvan utca érintésével a Kossuth térre vonulnak, ahol a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának és a HÖOK vezetői mondanak beszédet.
\"Egy cipőben járunk\"
2012-12-19 - 10:08:12
A karitatív szervezet gyűjtést indított a 1359-es adományvonalon, a befolyt összegből téli gyermekcipőket vásárolnak a rászoruló családok gyermekeinek
Varga Tamás lett a debreceni pólóegyesület elnöke!
2012-12-18 - 14:23:21
Varga Tamás csapatkapitányt választották a Debreceni Vízilabda Sportegyesület elnökének a tegnap esti tisztújító közgyűlésen.
Tudományos élménypark épül a Botanikus Kertben
2012-12-18 - 14:22:13
Csaknem 2 milliárd forintból épül tudományos élménypark a debreceni Botanikus Kertben- jelentette be a ma délelőtti sajtótájékoztatón Papp László alpolgármester.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu