A Debreceni Egyetem szolidáris a szegediekkel
2012-12-10 - 18:08:49

A felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretné elérni az a 40 szegedi hallgató és 3 oktató, akik ma délelőtt tiltakozó akcióba kezdtek a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében.

A felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretné elérni az a 40 szegedi hallgató és 3 oktató, akik ma délelőtt tiltakozó akcióba kezdtek a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében. Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke újságíróknak elmondta, az elmúlt egy évben ötödére csökkent az államilag finanszírozott hallgatói létszám, Szeged esetében ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyetemi képzés veszélybe került. Ennek kapcsán megkérdeztük, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatát is, hogy mi az álláspontjuk. Szabó Barbarát, a HÖK sajtóirodájának vezetőjét hallják:



További cikkek a témakörből
Újabb 15 km- el bővül a kerékpárút-hálózat Debrecenben és környékén
2012-12-10 - 18:11:22
További 15 kilométert kívánnak még megépíteni a közeljövőben, hogy pontosan mely térségekben, erről kérdeztük Varga Lászlót, Városfejlesztési osztályvezetőt…
A 2013-as költségvetésről szavaz az Országgyűlés
2012-12-11 - 09:13:46
A jövő évi költségvetés zárószavazásával folytatódik ma az Országgyűlés ülése
Egy hét alatt csaknem negyedmilliós bírság dohányzás miatt
2012-12-10 - 11:40:25
A hideg idő beköszöntével novemberben, egy hét alatt, csaknem negyedmillió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők a dohányzási szabályok megsértése miatt
A vártnál nagyobb nyugdíjemelés jöhet januárban
2012-12-07 - 15:45:02
A kormány az eredeti inflációs előrejelzését a korábbi 4,2 százalékról 5,2 százalékra emelte. Így a törvények szerint ekkora nyugdíjemelésre kerül sor januárban is.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu