A pedagógusok nem mondanak le a bértábla húszszázalékos növeléséről
2012-11-30 - 18:29:28

A Szakszervezet elnöke az eddigi eredmények között említette, hogy a szükséges pedagógusszám meghatározásához a kormány elfogadta a sztrájkbizottság javaslatát.

A pedagógusok sztrájkbizottsága nem mondott le a közalkalmazotti bértábla húszszázalékos növelésének igényéről, bár a kormány a kérést a héten vállalhatatlannak nevezte - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke  A Szakszervezet elnöke az eddigi eredmények között említette, hogy a szükséges pedagógusszám meghatározásához a kormány elfogadta a sztrájkbizottság javaslatát, ezzel tízezres nagyságrendben menthető meg emberek állása.  A szakiskolák pedagógusai közül is sokan megőrizhetik állásukat annak köszönhetően, hogy a lemaradók oktatására szolgáló Híd program megvalósítása az ő feladatuk lesz - mondta.    Galló Istvánné szerint ennek ellenére biztosra vehető, hogy leépítések lesznek az oktatásban, ám a kormány várhatóan 2013 augusztusa végéig tervet dolgoz ki a munkanélkülivé válók átképzésére



További cikkek a témakörből
Még csökkenhet is a szemétszállítás díja
2012-12-03 - 08:41:38
A környezetügyért felelős államtitkár szerint a törvény másik óriási vívmánya a központi árszabályozás.
Jövőre lóra ülhetnek a gyerekek az iskolában
2012-12-03 - 15:28:59
Szeptembertől már kétszáz iskolában oktathatják a lovaglást a harmadikosoknak és készülnek a lovas túraútvonalak is.
Tömeges leépítések is lehetnek a víziközmű-ágazatban
2012-11-30 - 18:20:22
Csőd, a vízellátó rendszerek és csatornahálózatok műszaki állapotának további romlása, a munkahelyek tömeges megszűnése prognosztizálható, így lehet a kialakult helyzetet röviden értékelni – fogalmazott a szakszervezeti vezető.
Jön a fehér csekk
2012-11-30 - 18:17:20
A Magyar Posta komplex szolgáltatás keretében, a bankok közbeiktatása nélkül, közvetlenül a vállalati partnereivel kötött szerződés alapján kínálja majd a fehér csekkeket.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu