Az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még az idén rendezi az állam
2012-11-15 - 10:08:50

Az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt 40 és 70% közötti mértékben

Az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még az idén teljes egészében rendezi az állam, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt 40 és 70% közötti mértékben. Ezt a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára jelentette be kormányszóvivői tájékoztatón, ismertetve a kabinet által elfogadott konszolidáció részleteit. Tállai András kifejtette: az ötezer lakosúnál nagyobb települések esetében a helyhatóság iparűzési adóból származó bevételétől függ majd, hogy az idén szeptember 30-án fennálló kötelezettségből mennyit vesz át az állam, amely szerződést köt majd az önkormányzatokkal. A feladatot a BM mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség fogja ellátni. A kormány első lépésben az önkormányzatokkal kíván megállapodni, a bankok addig legfeljebb technikai egyeztetésekre, a tárgyalás előkészítésére számíthatnak. A kabinet pénzintézetekkel kapcsolatos álláspontjára vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "semmi újdonság nincs abban, ami a magyar sajtóban megjelent", vagyis a kormány tudja, hogy a "hitelminősítők milyen protokollal működnek", éppen ezért "felelőssége teljes tudatában dönt" majd a hitelátvállalás módjáról. Az állam 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól.



További cikkek a témakörből
Betiltottak egy biztosítást
2012-11-15 - 10:14:57
Betiltotta a bónuszvédelmi biztosítást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Kiírta a fejlesztési miniszter a nemzeti dohányboltok koncessziós pályázatát
2012-11-15 - 10:16:40
A jelenlegi 43 ezer helyett jövőre összesen 6-7 ezer bolt árulhat dohányárut
Vidnyánszky Attila is pályázik a Nemzeti Színház igazgatói posztjára
2012-11-14 - 17:44:20
Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az MTI-nek október közepén azt mondta: még nem döntötte el, pályázik-e a posztra.
Holnap véget ér a felsőoktatási keresztféléves jelentkezési időszak
2012-11-14 - 10:20:49
A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a felvételi eljárási alapdíját, azaz 9 ezer forintot a jelentkezési határidő lejártáig kell befizetni

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu