Együttműködésre kérte a debreceni 2-es villamos beruházás alvállalkozóit Kósa Lajos
2012-11-12 - 17:28:46

Kósa Lajos a több mint 35 alvállalkozóval ismertette: megegyezés született a debreceni önkormányzat és a kivitelező ATK konzorcium között a 2-es villamospálya építése ügyében.

Együttműködésre kérte a debreceni 2-es villamos beruházás alvállalkozóit Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere ma a városházán rendezett informális találkozón.    A város ugyanis nem áll szerződésben az alvállalkozókkal, akinek az eddigi munkák elvégzéséért 600 millió forinttal tartozik az Arcadom Zrt. vezette ATK konzorcium - emlékeztetett a polgármester.    Kósa Lajos a több mint 35 alvállalkozóval ismertette: megegyezés született a debreceni önkormányzat és a kivitelező ATK konzorcium között a 2-es villamospálya építése ügyében, amely szerint jövő év március 18-ra, mire az első villamoskocsi megérkezik, a fogadóépület, a remíz készül el, míg a teljes villamospálya 2013. december 20-ra épül meg.    Ha a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közreműködő szervezete és közbeszerzési felügyeleti főosztálya (kff) jóváhagyja a beruházási szerződés módosítására vonatkozó megállapodást év végére a teljes villamospálya elkészülhet Debrecenben - mondta.    A jelenlévő alvállalkozók arról biztosították Kósa Lajost, hogy amennyiben az eddig elvégzett munkáért járó elmaradt pénzüket megkapják, azonnal folytatják a munkát, és határidőre, jó minőségben elvégzik azt.    A 2-es villamos pályaépítése már hónapok óta áll amiatt, hogy az alvállalkozók levonultak az építkezésről, mivel nem kapták meg a pénzüket. A konzorciumot vezető Arcadom Zrt. két konzorciumi partnerével is vitában állt, ami szintén késleltette a kivitelezést.    Kósa Lajos szerint a szerződésmódosítással minden akadály elhárult az elől, hogy folytatódjon a pályaépítési munka.



További cikkek a témakörből
Ismét együtt a Munkácsy- trilógia
2012-11-12 - 18:10:50
Kétévnyi távollét után ma megérkezett Debrecenbe a Golgota, ezzel ismét együtt van a Déri Múzeumban Munkácsy Mihály híres trilógiája.
A közoktatás helyzetéről vitatkoznak a képviselők
2012-11-13 - 09:12:11
A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát ma az Országgyűlés az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére
Tiltakozik a MABISZ a kgfb törvény módosítása ellen
2012-11-12 - 17:20:55
A Polgári törvénykönyvbe ütközik és ellentétes az uniós eljárással is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény módosító javaslata, amely meghatározza a gazdasági totálkár fogalmát, illetve azt, hogy csak számla ellenében fizethet a biztosító a sérült autó tulajdonosának - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel. A jövő évi adótörvényekhez beadott módosító indítvány szerint gazdasági totálkárosnak csak akkor számíthatna a jármű, ha a számlával igazolt javítási költségei elérnék vagy meghaladnák a balesetkori forgalmi értékének a 80%-át. A MABISZ szerint egyetlen uniós országban sem határozzák meg a gazdasági totálkár százalékos mértékét, azt a biztosítókra bízzák. A javasolt módosítás komoly zavarokat okozna a nemzetközi károk rendezésében, ahol a 80 százalékosnál jóval alacsonyabban állapíthatják meg a totálkárt, a kárenyhítés érdekében. A tervezett szabály diszkriminálná a magyar károsultakat a külföldi károsultakkal szemben.
Emelkedett a szállópor-szennyezettség
2012-11-12 - 17:19:01
A kisméretű szálló por (PM10) szennyezettség növekedésének egyik oka a lakossági fűtés, a földgázról ugyanis egyre többen állnak át a vegyes, illetve a szilárd tüzelésre, és ennek kibocsátása jelenik meg az adatokban.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu