Helyes elhalasztani a képviselők önkormányzati össze-férhetetlenségének bevezetését 2012-11-10 - 08:24:59
|
A Fidesz ügyvezető alelnöke
helyesnek tartaná, ha a képviselők önkormányzati posztjait érintő új
összeférhetetlenségi szabályok nem a következő parlament megalakulásakor, hanem
2014 októberétől, a helyhatósági választással lépnének hatályba
A Fidesz ügyvezető alelnöke
helyesnek tartaná, ha a képviselők önkormányzati posztjait érintő új
összeférhetetlenségi szabályok nem a következő parlament megalakulásakor, hanem
2014 októberétől, a helyhatósági választással lépnének hatályba. Kósa Lajos -
aki egyben Debrecen polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke
- ezt azután nyilatkozta tegnap az MTI-nek, hogy az Index csütörtökön arról
írt: ha elfogadják az összeférhetetlenség hatályba lépésének módosítását érintő
javaslatot, akkor a 2014-es országgyűlési választás után még egy fél évig nem
kellene lemondaniuk a polgármesteri tisztségükről azoknak a politikusoknak,
akiket a következő ciklusra újraválasztanak képviselőnek. Felmerült emellett az
is, hogy az új fizetési besorolások az önkormányzati képviselők és
polgármesterek esetében szintén a következő önkormányzati választással lépjenek
hatályba - tette hozzá, közölve, mindkét esetben helyesnek tartja, ha az új
rendszer 2014 októberétől indul.
| Emelkedett a szállópor-szennyezettség 2012-11-12 - 17:19:01
A kisméretű szálló por (PM10) szennyezettség
növekedésének egyik oka a lakossági fűtés, a földgázról ugyanis egyre többen
állnak át a vegyes, illetve a szilárd tüzelésre, és ennek kibocsátása jelenik
meg az adatokban.
| | Tiltakozik a MABISZ a kgfb törvény módosítása ellen 2012-11-12 - 17:20:55
A Polgári
törvénykönyvbe ütközik és ellentétes az uniós eljárással is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
törvény módosító javaslata, amely meghatározza a gazdasági totálkár fogalmát,
illetve azt, hogy csak számla ellenében fizethet a biztosító a sérült autó
tulajdonosának - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel.
A jövő évi adótörvényekhez beadott módosító
indítvány szerint gazdasági totálkárosnak csak akkor számíthatna a jármű, ha a
számlával igazolt javítási költségei elérnék vagy meghaladnák a balesetkori
forgalmi értékének a 80%-át.
A MABISZ szerint egyetlen uniós országban
sem határozzák meg a gazdasági totálkár százalékos mértékét, azt a
biztosítókra bízzák.
A
javasolt módosítás komoly zavarokat okozna a nemzetközi károk rendezésében,
ahol a 80 százalékosnál jóval alacsonyabban állapíthatják meg a totálkárt, a
kárenyhítés érdekében.
A tervezett szabály diszkriminálná a magyar
károsultakat a külföldi károsultakkal szemben.
| | Forgalomkorlátozás lesz hétfőtől a Kishegyesi út és Pesti utca csomópontjában 2012-11-09 - 16:12:25 A munkálatok idején a csomópontban
útszűkületre, sávmegszűnésre és sebességkorlátozásra kell számítani.
| | Majdnem mindenre kivetik a tranzakciós adót 2012-11-09 - 12:25:30A saját számlák közötti utalások esetében
azonban néhány enyhítő körülmény is került a még elfogadásra váró javaslatcsomagba.
|
|
|