Büntető eljárás indult a szlovákiai hídomlás ügyében
2012-11-03 - 17:33:59

Büntetőeljárás indult a szlovákiai Kiskerény (Kurimany) mellett pénteken bekövetkezett és négy halálos áldozattal járó hídomlás ügyében. Az építkezést meghatározatlan időre leállította a szlovák szaktárca amely megerősített ellenőrzéseket ígér a baleset kapcsán.

 Az iglói (Spísská Nová Ves) rendőrkapitányság veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított büntetőeljárást a D 1-es autópálya a kelet-szlovákiai Kiskerény és Illésfalva (Iliasovce) között épülő hídjának pénteken bekövetkezett leszakadása ügyében - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Alexander Szabó, a kassai kerületi rendőrkapitányság szóvivője szombaton.
    A baleset a híd betonozási munkálatai közben, nem sokkal délután két óra után következett be, amikor a készülőben lévő híd betonkádjának tartószerkezete - egyelőre ismeretlen okból - leszakadt. A baleset idején 17 munkás dolgozott a több mint 15 méter magas hídnál. Közülük ketten azonnal életüket vesztették, egy harmadik sérült a mentőhelikopterben kórházba szállítás közben, a negyedik pedig két életmentő műtét után a kassai egyetemi kórházban halt meg. A tragédiának 3 súlyos és 8 könnyebb sérültje van, őket az eperjesi, a poprádi, az iglói és a lőcsei kórházakban kezelik.
    Egyelőre nem ismert, hogy mi okozhatta az épülő híd tartószerkezetének leszakadását, ennek vizsgálata már pénteken este megkezdődött. A kassai kerületi rendőrkapitányság a baleset okainak felderítése céljából külön vizsgálócsoportot hozott létre, ennek tagjai szombat reggeltől a helyszínen folytatják a baleset körülményeinek kivizsgálását. A helyszínen szombat reggeltől folytatódnak az eltakarítási munkálatok.
    Ján Pociateknek, a szlovák közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési tárca vezetőjének utasítására a leszakadt autópályahídnál meghatározatlan időre felfüggesztették az építési munkálatokat - tájékoztatta az újságírókat szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Andrej Holák, a szaktárca államtitkára. Hozzátette: jelenleg körülbelül 30 hasonló híd építése van folyamatban Szlovákiában, ezeken az építkezéseken megerősítik az ellenőrzést.

(MTI/ujszo.com)



További cikkek a témakörből
Hamarosan a háziorvosoknál az influenza elleni védőoltás
2012-11-05 - 08:59:28
A szakemberek már felkészültek az influenzajárványra
Egészségre veszélyes készítmények kerültek forgalomba
2012-11-05 - 09:00:38
Magyarországon is forgalomba került néhány olyan, sportolóknak szánt étrend-kiegészítő, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét - közölte az ÁNTSZ
Világliga - Legyőzte az olaszokat a férfi vízilabda-válogatott, Kemény elbúcsúzott
2012-11-03 - 17:32:04
Sikeresen folytatta szereplését a Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a románok elleni, szerdai, 12-9-es nagyváradi diadal után a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz nemzeti együttest is legyőzte szombaton Székesfehérvárott. Világliga, C csoport, 2. forduló: Magyarország-Olaszország 6-5
A Fidesz üdvözli a nyugdíjemelésről szóló kormányzati döntést
2012-11-03 - 17:29:13
A Fidesz üdvözli a nyugdíjemelésről szóló kormányzati döntést - közölte a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közleményben az MTI-vel. Selmeczi Gabriella tájékoztatása szerint november első napjaiban átlagosan 15 ezer forintot kap minden nyugdíjas.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu