Napokon belül elkezdődik a kötelező kampány 2012-10-29 - 11:34:16
|
Napokon belül elkezdődik a kötelező
kampány, október 30-án, holnap teszik közzé ugyanis a társaságok a tarifákat
Napokon belül elkezdődik a kötelező
kampány, október 30-án, holnap teszik közzé ugyanis a társaságok a tarifákat. Ugyanakkor
lezárult az kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piac szabályozásának ’92
óta tartó liberalizációs folyamata. Ennek utolsó lépéseként október 8-án a
parlament elfogadta a törvénymódosítást, amelynek egyik legfontosabb eleme,
hogy a biztosítók limit nélkül évente akár többször is hirdethetnek díjat, mondta
a Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője. Gilyén Ágnes hozzátette, a hazai kötelező
díjak európai összehasonlításban nagyon alacsonyak. Míg Magyarországon az éves
átlagdíj 20 ezer forint körül van, Csehországban például 100 ezer forintnak
felel. A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője szerint nem lehet
megbecsülni, hogy lesz-e további díjcsökkenés, de az eleve alacsony díjak miatt
ő erre kevés esélyt lát. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi
Szövetségének várakozása szerint idén várhatóan kevesebb mint 500 ezren
váltanak biztosítót a kampány során.
|
|