Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdőknek2012-10-25 - 14:20:21
|
Két újabb
foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a
pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják.
Két újabb
foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a
pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják -
jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért
felelős államtitkára. A gyakornoki program keretében mikro-, kis-
és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapon keresztül teljes vagy részleges
bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel. A keret 8,5 milliárd
forint, ez a tervek szerint 4000 és 10 000 közötti fiatal elhelyezkedését
segíti majd - közölte az államtitkár. A másik konstrukció keretében a létszámukat
bővíteni kívánó non-profit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő
munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást 12 hónapon keresztül. A tervezett 5 milliárd forintból 1600-2700
közötti fiatal munkába állása támogatható.
|
|