Január 24. Kedd
2012-01-23 - 12:52:15

A mai napon 09.00-13.30-ig Komádiba a Közösségi Házba, míg 10.00-16.00-ig Debrecenbe a Honvédséghez várják véradásra a másokon segíteni szándékozókat. Vért adhat minden segítőkész ember, aki egészséges, betöltötte a 18. évét és még nincs 65 éves. A véradáshoz : személyi igazolvány, TAJ és lakcím kártya szükséges!

A VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ-ban 10.00 órától az Iciri-piciri mesék bérletes előadás, illetve 9.30, 11.00 és 14.00 órai kezdettel A papucsszaggató királykisasszonyok címet viselő kézműves-bábkészítő várja a gyerekeket.

13.00 órától Versekkel, novellákkal emlékeznek a Magyar Kultúra Napjára teadélután keretében a Kismacsi Közösségi Házban.

A Romkertben 18:00 órától kerül bemutatásra Raffay Ernő: Harcoló szabadkőművesség – Küzdelem a katolikus egyház ellen című könyvének bemutatására.

A Kölcsey Központ, Báltermében 19.00 órakkor kezdődik A rackák világa címmel Ferenczi György és a Rackajam zenekar koncertje.

A HORVÁTH ÁRPÁD STÚDIÓSZÍNHÁZ-ban 19.00 órától a Látja Isten, hogy állok a napon című darab látható bérletszünetben.

19:00 órától Petr Zelenka: Gombdili című filmjét vetítik, majd pedig beszélgetés kezdődik róla az Ifjúsági Házban.




További cikkek a témakörből
Január 25. Szerda
2012-01-24 - 14:20:42

Január 26. Csütörtök
2012-01-25 - 13:21:41

Január 23. Hétfő
2012-01-20 - 13:18:21

Január 22. Vasárnap
2012-01-20 - 13:17:48


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu