November 19. Szombat
2011-11-18 - 13:17:52

Aki a hétvégét az egészséges életmód jegyében a szabadban, sportolással töltené, 7-km-es, 14-km-es és 21-km-es távokon nevezhet a debreceni Nagyerdő pallagi részén, homokos erdei talajon, a gyönyörű őszi erdőben megrendezésre kerülő gyalogtúrára. A nevezéseket 8-tól fél 10-ig várják a szervezők a Debreceni Sportcentrum Tribünépületénél.

8.00-20.00 óra között a Belvárosi Közösségi Házba látogatók a VI. Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivál részesei lehetnek.

A 650 éves Debrecen – „Tetszik Debrecen”! elnevezésű programsorozat keretében 9.00-15.00 óra között a Déri Múzeum kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

10.30-tól Vidám mesék várják a gyerekeket az Alföld Gyermekszínpad előadásában a Méliusz központba. Ugyanitt rendezik meg 16.00 órától a "Gheorghe David"VI. Eurorégiós Ifjúsági Dalfesztivál versenyét.

November 18-19-én 6. alaklommal kerül megrendezésre Földesen a Kárpátmedencei Vőfélytalálkozó, ahol több mint 120 vőfély idézi fel a magyarság lakodalmi szokásainak emlékeit. A program hagyományos magyar szórakozási lehetőséget biztosít az érdeklődő közönségnek.

Farkas György kiállítása a mai naptól december 11-ig látogatható a Kölcsey Központ, Bényi Árpád termében.

A DE Zeneművészeti Karának Liszt termében ma Szaxofonos találkozó kerül megrendezésre.

16.00 órától Erzsébet-napi vigasság lesz a homokkerti kertbarátokkal a Homokkerti Közösségi Házban.

A Debrecen Sportuszoda 17.00 órától ad otthont a Debrecen-Szentesi VK OB I. vízilabda mérkőzésnek.

A 17.00 órától és 19.15-től kezdődő Factum-Körmend NB I. férfi és U23 kosárlabda mérkőzésnek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok szolgál helyszíműl.

A Hot Jazz Band lemezbemutató koncertje 19.00 órakkor kezdődik a Kölcsey Központ, Báltermében.

A IX. Debreceni Országos Hastáncfesztivál Az ezeregyéjszaka meséi című táncjátéka kínál kikapcsolódási lehetőséget 19.00 órától a Kölcsey Központ, Nagytermében.

Az Erdőspuszta Club Hotel Fenyves Rendezvénytermében 19.00 órától Retro Partyt rendeznek Zoltán Erikával.

19.00 órától a Romkertben „Vajon mit hallgatott II. Rákóczi Ferenc?” címmel
Héjja Bella – ének, tárogató és Náray Máté – zongora, és a DE Zeneművészeti Kar hallgatóinak hangversenye várja a zenekedvelőket.



További cikkek a témakörből
November 20. Vasárnap
2011-11-18 - 13:21:04

November 21. Hétfő
2011-11-18 - 13:21:36

November 18. Péntek
2011-11-17 - 12:34:30

November 17. Csütörtök
2011-11-16 - 12:46:39


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu