A Debreceni Irodalmi Napok programjaként 9 órától Rendhagyó irodalom órákat tartanak a város középiskoláiban, illetve 14 órától a DAB Székházban Az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények és a Literatúra folyóiratok mutatkoznak be.
10.00 órai kezdettel az Iciri -piciri mesék bérletes előadása várja a gyerekeket a Vojtina Bábszínházba.
A Márton-napi hagyományokat elevenítik fel 10 órától a Kismacsi Közösségi Házban. Lesz tollfosztás, újbor-mustra, játékos vetélkedő, libasütés, ludaskása-főzés, kézműves foglalkozás, Márton lúd-készítés, délután pedig közös éneklés, zenélés.
November 11-12-én kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón a Szent István Parkban az l. Márton Napi Libalakoma. Mindkét nap számos érdekes és szórakoztató program várja az idelátogatókat.
November 11.-12.-13.-án a 3. Márton Napi Népi Hagyományoké a Kossuth tér, itt kínálnak hagyományőrző libaételeket, melyek mellett 11 Egri Borászat finom nedűit kóstolhatják. Mai programok:
14 óra – A Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar
15 óra – Blackrose Night rockzenekar
16 óra – Megnyító
16:30 – Divatbemutató
17:30 – A Debrecen Dixieland Jazz Band
18:30 – Kurul dobosok – ősi magyar hangulatú zene
20 óra – Vastag Csaba
A VÍG KAMARA SZÍNHÁZ-ban 14.00 órától a Többsincs Királyfi című darabot láthatják a mesebérletesek. A CSOKONAI SZÍNHÁZ-ban 19.00 Jótékonysági gálaest lesz, a HORVÁTH ÁRPÁD STÚDIÓSZÍNHÁZ-ban perig ugyanekkor bérletszünetben tekinthető meg a Látja Isten, hogy állok a napon című mű.
15 és 17 óra között a Tesz-Vesz Műhely foglalkozása várja a gyerekeket a MODEM-ben
Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok 17.30-tól ad otthont a DSC-SI NB I. leány kosárlabda mérkőzésnek.
A Vasutas Egyetértés Művelődési Központban 19.00 órától Lehetetlen rögtönzések címmel Egy este tölthető el Vámos Miklóssal.
19.30-kor kezdődik a DEAC-Rába ETO NB I. Futsal mérkőzés a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.
Idén 25 éves fennállását ünnepli a debreceni PG Csoport! Ez alkalomból adnak koncertet ma 20 órától a Kölcsey Központban, ahol a Csokonai Színház színészei és ismert magyar zenészek, közreműködésével ünneplik az évfordulót.
November 11-12 én kerül megrendezésre a VII Debreceni Folkmásfélnap a
Hajdú Táncegyüttes székházában.
Mai programok:
20:00 Dűvő Nápzenei Együttes
21:30 Tízenként Banda: Erdélyország lemezbemutató koncert
Utána Táncház hajnalig
Előzetes:
MOST vasárnap (11.13.) 16 órától Alma koncert várja a családokat a Lovardában.