Augusztus 16. Kedd
2011-08-15 - 13:41:06

10.30-tól a Zenebölcsi foglalkozását Nagyné Lövei Lilla zenetanár tartja a Méliusz Központ Szivárványos-termében.

A Debreceni Virágkarnevál programsorozatának részeként ma 17.30-tól a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Együttes műsora tekinthető meg a Baltazár Dezső téren, majd 19.30-tól Hass, alkoss, gyarapíts…címmel könnyed komolyzene várja az érdeklődőket a Kölcsey Központba. Ezután itt kerül felavatásra a Kölcsey Ferenc-emléktábla is.
Debrecenbe érkezik ma a veszélyeztetett állatfajokat bemutató Állatvilág tárlat, amely szeptember 4-ig a Baltazár Dezső téren tekinthető meg.
Oláh Tímea festő Szín-álmodás című kiállítása szeptember 8-ig várja a látogatókat a Benedek Elek Könyvtárba.

A Magyar Fürdőélet elnevezésű kiállítás augusztus 28-ig látogatható a MODEM-ben.

A „Múltidéző mesterségek” elnevezésű programsorozat keretében szeptember 9-ig Tóth Sándor szíjgyártó mester mutatkozik be a Tímárház, Kisgalériájában.

Előzetes:
Augusztus 20-21-én kerül megrendezésre a debreceni Autó- Motor Show a Főnix Csarnokban, ahol világbajnok Forma 1-es autó, veterán autó és motorcsodák, épített autók és motorok, ezen kívűl pedig számos érdekes és szórakoztató program várja a látogatókat.



További cikkek a témakörből
Augusztus 17. Szerda
2011-08-16 - 15:23:53

Augusztus 18. Csütörtök
2011-08-17 - 13:31:47

Augusztus 15. Hétfő
2011-08-12 - 16:44:12

Augusztus 14. Vasárnap
2011-08-12 - 16:43:36


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu