Ünnepélyes keretek között adták át az új óvodakomplexumot Létavértesen, amely 554 millió forint uniós támogatással valósult meg. A 300 fős intézményben végre együtt fejlődhetnek a gyermekek, hiszen eddig négy kisebb, elavult épületben működött a Létavértes Városi Napköziotthonos Önálló Óvoda. Menyhárt Károly, Létavértes polgármestere az ünnepélyes átadón elmondta: a 12 foglalkoztató terem mellett helyet kapott egy tornaterem és egy modern melegítőkonyha is. A Létavértes Városi Napköziotthonos Önálló Óvoda korábban négy tagóvodából állt, azok az épületek azonban elavultak, felújításuk pedig nem lett volna gazdaságos.