Szeptember 1-jétől megkezdik működésüket a regionális államigazgatási hivatalok helyett, a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok. A húsz közigazgatási hivatal felállításával visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. Ezt követően 2011. január 1-jétől pedig létrejönnek a megyei kormányhivatalok, amelyeket kormánymegbízottak vezetnek majd és ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek jelentős többsége. A hivatal élén a kormánymegbízott áll majd, szerepe politikai jellegű lesz, és akár országgyűlési képviselő is betöltheti majd e posztot. A kormánymegbízott lesz az első számú vezető, mellette pedig a hivatalvezető és az ő szakmai helyettese, a főtitkár irányít majd. A közigazgatási hivatalok vezetőinek, köztük a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének Fazakasné Veszprémy Anna Máriának kinevezési okmányait ma adta át a közigazgatási és igazságügyi miniszter Navracsics Tibor.