Az idei szezonban az eddigi legnehezebb erőpróba elé néz a DVSC-TEVA labdarúgócsapata: csütörtökön az Európa Liga rájátszás visszavágóján Bulgáriában, a Liteksz Lovecs otthonában lépnek pályára, vasárnap pedig hazai pályán a Videotont fogadják a bajnokságban. A klub honlapja szerint a Loki szerdán reggel, 8 órakor a debreceni repülőtérről indul el Szófiába, onnan még 110 km-es buszozás vár a társaságra. Este már a mérkőzés helyszínén edz a csapat, majd másnap, magyar idő szerint 19.30-kor kezdődik a mérkőzés. Pihenésre alig marad idő, ugyanis vasárnap lesz a forduló, és talán az egész őszi szezon legnagyobb rangadója, a DVSC-TEVA – Videoton bajnoki mérkőzés. A találkozó 19 órakor kezdődik, és vélhetően a rangadóra ismét megtelik majd az Oláh Gábor utcai stadion.