Több mint száz résztvevővel, köztük Pálinkás József akadémiai elnökkel a soraiban ma továbbindult Debrecenből Erdélybe a Korszakváltó Határon-Túra 2010 elnevezésű kerékpáros menet. A nagyszabású túra szombaton indult a budapesti Kossuth térről, majd vasárnap kora este ért a cívisvárosba, soraikban 106 regisztrált taggal, akik vállalták, hogy végigtekerik a Budapest-Csíkszereda távot. Hozzájuk naponta több tucatnyian csatlakoznak, kisebb-nagyobb távolságokra. A Sólyom László volt köztársasági elnök fővédnökségével megvalósuló nyolcnapos kerékpártúra fő célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése, amelynek keretében az augusztus 21-i érkezéskor felavatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyar közadakozásból felújított gyermekotthonát is. A túrázók 9 megyét és 90 települést érintenek, s összesen 701 kilométert tesznek meg. A kerékpártúráról további részletek www.korszakvalto.hu internetes oldalon olvashatók.