Elkezdődtek a 41-es főút rekonstrukciós munkálatai
2010-08-11 - 13:42:40

Két ütemben, több szakaszon folynak a magyar-ukrán határra vezető 41-es főút rekonstrukciós munkálatai. A beruházás első és második üteme során kiszélesített és új burkolattal ellátott útszakaszokat 2010 harmadik negyedévének végétől használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. közleményben az MTI-t. A 41-es főút - amely Nyíregyházát köti össze a beregsurányi magyar-ukrán nemzetközi határátkelőhellyel - a beregi térséget kapcsolja be az országos vérkeringésbe. A második ütem során Vásárosnamény és Beregsurány között két hosszabb és négy rövid külterületi szakaszon épül át az út összesen 2,6 kilométeren. Szélesítik az útpályát, valamint megerősítik az útburkolatot úgy, hogy 11,5 tonnás tengelyterhelésű járműveket is elbírjon. A felújított útszakaszokat a tervek szerint ugyancsak a harmadik negyedévben adják át a forgalomnak.



További cikkek a témakörből
Jobban van a katapult-baleset sérültje
2010-08-11 - 13:43:49

Rendkívüli közmunkaprogram indult Hajdúböszörményben
2010-08-11 - 16:13:19

Csillagséta Erdőspusztán
2010-08-11 - 12:30:37

Illegális szesz és cigaretta lerakat
2010-08-11 - 12:28:35


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu