A DVSC kettős vereséggel búcsúzott a 2010–2011-es Bajnokok Ligájától az FC Basel ellen a 3. selejtezőkörben. Herczeg András klubmenedzser szerint csapata egyszerűen tehetetlen volt. „Sosem jó gólt kapni, ám ez a mostani kifejezetten rosszkor jött, és rendkívül visszavetette játékosaimat. Annyira, hogy később képtelenek voltak felvenni a versenyt a hazaiakkal. Sajnálom, de a svájci fölény ellen egyszerűen nem tudtunk mit tenni" – mondta Herczeg András a Nemzeti Sportnak. „A második félidőben belementünk egy adok-kapokba, amelyben a hazaiak felülmúltak bennünket, így teljesen megérdemelten győztek" – tette hozzá. A Loki az Európa Ligában folytathatja nemzetközi szereplését, sorsolás holnap lesz Nyonban.