Nem biztos, hogy a törvényes keretek között szereztek be bizonyítékokat a romagyilkosságok ügyében2010-08-02 - 08:47:40
A közeljövőben sajtótájékoztatón ismerteti a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat nyomozati adatait az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte Csécsi Soma, a nyomozó hatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. A romák elleni kilenc támadással négy Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak, akiket a kommandósok 2009. augusztus 21-ére virradóra fogtak el egy debreceni szórakozóhelyen. A bizonyítékok között azonban lehet olyan, amelyet nem biztos, hogy a törvényes keretek között szereztek be a nyomozók - ezt mondta a Független Hírügynökségnek az egyik gyanúsított védője, miután a nyomozás lezárásával átnézhette az iratokat. Bérdi Zsolt konkrétumokat egyelőre nem akart elárulni. Azt leszögezte, hogy védence, akit a rendőrök a halálos támadásokkal is gyanúsítnak, kategorikusan tagad. Az ügyvéd emellett "érdekesnek" nevezte, hogy tavaly augusztusban fogták el a rendőrök az általuk feltételezett elkövetőket és egy ilyen nagy horderejű ügyben már 8-9 hónap alatt be is fejezték a nyomozást. Szerinte ennek oka lehet talán a politikai nyomás vagy éppen a rendőrségi vezetőségváltás. Véleménye szerint az ügy tárgyalása télen kezdődhet majd meg, hiszen a bíróságnak 35 ezer oldalnyi nyomozati iratot kell előtte áttekintenie.
|
|