Új közbeszerzést írhatnak ki az M3-as folytatására2010-07-30 - 17:12:12
Új közbeszerzést írhat ki az M3-as folytatására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Korábban nyílt közbeszerzést írtak ki az M3-as autópálya 49. számú főút és Vásárosnamény közti szakaszára, majd az ajánlatkérő két újraértékelés után eredménytelenné nyilvánította a pályázatot, és közölte, hogy új tendert ír ki. Ezt azonban a Porr megtámadta, a Közbeszerzési Döntőbizottság pedig most elutasította a jogorvoslati kérelmet. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. két szakaszra bontotta az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közti szakaszát. A határválasztó a 49-es számú főút lett. A Nyíregyházától eddig tartó első szakasz építésére múlt hónap végén kötötték meg a szerződést. Ez a szakasz is háromszor járta meg a döntő bizottságot. A nyertes a C-S-K-K 2009 konzorcium ajánlata lett. A konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., tagja a Strabag, a Közgép, valamint a Keletút Kft.
|
|