Partnerséget kínál a fogyasztóvédelmi hatóság a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Az együttműködés részleteit keret-megállapodásban rögzítik az Észak-alföldi Régióban - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális igazgatója ma Debrecenben. A helyi szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel folytatott egyeztetést követően elmondta: a régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye KISOSZ-szervezeteivel már több éve van együttműködési megállapodásuk, ezt újítják most meg, illetve terjesztik ki a másik két szervezetre. A partnerségi együttműködés összhangban áll azzal a januárban hatályba lépő törvénnyel, amely szerint a fogyasztóvédelmet tekintve a nem súlyos szabálysértést elkövető vállalkozásokat első alkalommal nem bírságolják, csak figyelmeztetik, illetve kötelezik a jogsértés megszűntetésére.