A debreceni Campus Fesztivál környékén végrehajtott ittasság-ellenőrzések rosszabb képet mutattak, mint korábban: az elmúlt két évben ugyanis ittas járművezetés miatt nem kellett intézkedni, míg az idén a szondázottak 3,5 százaléka bizonyult ittasnak - vonta meg a múlt heti fesztivál rendőrségi mérlegét ma a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője. Vezendi Jánosné hozzátette: történt mindez annak ellenére, hogy a fesztiválra látogató fiatalok a rendezvény főbejáratánál, illetve a rendezvény más területein alkoholteszter segítségével távozás előtt meggyőződhettek arról, hogy vezetésre képes állapotban vannak-e. Ebben az évben a prevenció érdekében a rendőrök egy új eszközt is bevetettek: az úgynevezett „részegszemüveg” osztatlan sikert aratott, a négy nap alatt ezren próbálták fel, így tiszta fejjel élték át, mennyire változik meg a cselekvési képességük alkoholtól befolyásolt állapotban. 3 gépjárművezetőtől alkohol fogyasztás miatt a helyszínen elvették a vezetői engedélyt, valamint 12 ittas kerékpárossal szemben is intézkedtek.