Egy hónap múlva ismét Eötvös Kupa ( aug.20-22)2010-07-22 - 08:08:39
| Immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg Balmazújvároson, Debrecenben és Nagyváradon Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát 2010. augusztus 20-22. között immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg Balmazújvároson, Debrecenben és Nagyváradon Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát. A verseny nemzetközi jellegét nemcsak a helyszínek határon átívelő volta adja, hanem az évek óta több földrészről idesereglő együttesek színes kavalkádja is. Magyarország egyik legrangosabb röplabda rendezvényén az idei tornáig 28 ország több tucat csapata szerepelt. Az idei kupán is emelkedik a résztvevő nemzetek száma, ezúttal a Görögország jóvoltából. A verseny rangját emeli, hogy az Oláh Gábor Utcai Csarnokban megrendezésre kerülő döntőn ismét Hóbor Béla fog bíráskodni, aki már két olimpiai döntőt vezetett. A háromnapos versenyt idén is kísérő rendezvények színesítik. Ismét lesz a tornához kapcsolódó rajzkiállítás, a csapatok ismét felvonulnak a Nagytemplom előtt, a Kossuth téren és a hagyományos baráti beszélgetés sem marad el.
| Újpesten fogadja a Debrecen az FC Baselt 2010-07-22 - 08:20:09A Szusza Ferenc Stadionban fogadja jövő hét szerdán a Debrecen az FC Baselt a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtező fordulójában.
| | Halálos baleset- szemtanúkat keres a rendőrség 2010-07-22 - 10:35:02Tegnap este a halápi lehajtó közelében egy Vámospércs felől Debrecen irányába közlekedő gépjármű, elütött egy kerékpárját toló férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az eddigi információk szerint a biciklis láthatósági mellény nélkül akarta áttolni kerékpárját a túloldalra, az autós valószínűleg későn vette észre, elütötte, majd tovább hajtott.A körülmények tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy jelentkezzen a balesettel érintett jármű vezetője, illetve jelentkezzen annak a személygépkocsinak vezetője is, aki a balesetet követően megállt a helyszínen. A rendőrség azok jelentkezését is várja, aki a balesetet látta, vagy a megadott időben a fenti útszakaszon közlekedett és információval rendelkezik.
| | Győzött a Loki 2010-07-22 - 08:06:18Herczeg András csapata a következő körben a svájci bajnok FC Basellel találkozik majd, az első mérkőzést jövő héten rendezik. Amennyiben ott továbbjut, akkor még egy selejtezős párharcot kell nyernie a csoportkörbe kerülésért, kiesés esetén pedig az Európa Liga selejtezőjének utolsó körébe kerül.
| | Besurranó tolvajokat fogtak el Debrecenben 2010-07-21 - 16:08:20Minden esetben a nyitott erkélyajtó, vagy az ablakon keresztül jutottak be, összeszedték az értékeket, majd ugyanúgy távoztak. A tulajdonos csak reggel, ébredéskor vette észre, hogy telefonja, pénztárcája, kisebb értéktárgyai hiányoznak. A 3 gyanúsítottat őrizetbe vették.
|
|
|