Negyvenezer látogatót várnak a szervezők július 21. és 25. között a Campus Fesztiválra, amelyet immár második alkalommal a debreceni Nagyerdőben rendeznek meg. A Campus zenés programjaiban minden műfaj megtalálható, négy nap alatt több mint kétszáz zenekar lép közönség elé. Érdekesség, hogy a Campus Fesztivál idei programjához kapcsolódva Debrecen főterén július 22-én a Kowalsky meg a Vega zenekar koncertjét megelőzően ismerhetik meg a felvételizők az idei felvételi ponthatárokat. Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai államtitkára a főtéren egy gombnyomással indítja el majd azt a rendszert, amelyből Debrecenben, Budapesten és Pécsett a hivatalos közzététel előtt két órával már megismerhetőek lesznek a ponthatárok.