Huszonnégy országból több mint száztíz nevezés érkezett a ma kezdődő debreceni öttusa Európa-bajnokságra, az év egyik legjelentősebb hazai versenyére. A kontinensviadalon a férfiaknál és a nőknél is erős lesz a mezőny, többek között olimpiai és világbajnokok küzdenek majd az érmekért és a helyezésekért. A magyar színeket Marosi mellett Kasza Róbert, Tibolya Péter és Németh Róbert, a nőknél pedig Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Pataki Viktória képviseli. Németh és Pataki lesz az egyéni induló, azaz az ő eredményük nem számít bele a csapatversenybe. A tartalék Demeter Bence és Cseh Krisztina. Az EB-n ma és holnap a női, illetve férfi selejtezőt rendezik, szombaton és vasárnap a döntők, hétfőn és kedden pedig a váltóversenyek zajlanak.