Tuning fesztivál Debrecenben - 180 kocsi, 30 ezer lóerő2010-07-11 - 16:21:49
| Különleges, egyedi építésű autókat mutattak be vasárnap Debrecenben. A nemzetközi tuning fesztiválra 180 kocsi érkezett. A debreceni salakmotor-stadionban kiállított gépcsodák összteljesítménye, csaknem 30 ezer lóerő volt.
A debreceni showra a hazai cégek mellett német, román és szlovák tuning istállók is elhozták járműveiket. A nemzetközi fesztivál egyik sztárja egy 2007-es Ford Mustang volt. Az öblös hangú, 4600 köbcentis kocsi 420 lóerős. Az autó álló helyzetből 4,8 másodperc alatt gyorsul százra. Mindehhez száz kilométerenként 30 liter benzinre van szüksége.
Az egyik egyedi tervezésű-építésű kocsin 10 millió forint értékű, Amerikából érkezett tuning alkatrészek vannak. A határ a csillagos ég, de általában 3-5 millió forintot költenek a tulajdonosok egy igényesebb karosszéria illetve motor-tuningra - mondta vasárnap a Független Hírügynökségnek Keszthelyi Zoltán, a fesztivál főszervezője.
A show legfeltűnőbb darabja Romániából érkezett. A rózsaszínű Fiatra összesen négy Barbie-jelenetet festettek, úgynevezett airbrush technikával. A fiatal nagyváradi hölgy autóját két hétig fényezték, és csak a festése félmillió forintba került.
A tuning fesztiválra kilátogatók a gépcsodák mellett, erotikus autómosást és hangnyomás-versenyt is láthattak-hallhattak.
(FH)
|
|