Politikai trükk az MSZP debreceni népszavazási kezdeményezése
2010-07-08 - 10:13:50

Mint ahogy arról már beszámoltunk, Debrecen közgyűlése ma dönt az MSZP frakciójának helyi népszavazási kezdeményezéséről. Zsiros Zsolt, a szocialisták helyi frakcióvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a fideszes többségű testület az indítvány megszavazásával bizonyíthatja, hogy fontos nekik az emberek véleménye. Összegyűlt ugyanis a szükséges mennyiségű képviselői támogatás a népszavazási kezdeményezés napirendre tűzéséhez. A szocialisták a strandfürdő és a Nagyerdei Stadion fejlesztése kapcsán kérdeznék meg a debrecenieket arról, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a fejlesztésekhez ne kelljen a parkerdőből elkeríteni területeket.

A szocialisták a saját politikai céljaikra kívánják felhasználni a Nagyerdő természeti értékeinek ügyét, a Fidesz azonban - egyetértve a civilekkel - úgy gondolja, hogy az nem válhat politikai csatározások áldozatává – így reagált Papp László, a Fidesz debreceni frakcióvezetője az MSZP sajtótájékoztatójára. Már az esetleges népszavazás időpontját is aggályosnak tartják, hiszen 2010. október 3-át jelölték meg azért, hogy az egybeessen az önkormányzati választásokkal. Mivel azonban a köztársasági elnök még nem is döntött a választás időpontjáról, a javaslatot átgondolatlannak tartják. Emlékeztet rá, hogy a szocialisták népszavazási kezdeményezését eddig egyetlen civil szervezet vagy párt sem támogatta, így nem érti, hogy milyen együttműködést kérnek számon rajtuk. A kezdeményezést ezért politikai trükknek tartják. A mai közgyűlésen nem a tartalma, hanem az időpontja miatt fogják elutasítani a szocialisták kezdeményezését, fogalmaz a közlemény.



További cikkek a témakörből
Esőnap! Ma láthatják a Woody Allen darabot
2010-07-08 - 10:16:29

Utcazenével, és ételosztással kísért köztéri szoborkiállítás nyílik Debrecenben
2010-07-08 - 10:17:00

Szurkolók nélkül, de győzöt a Loki
2010-07-08 - 10:12:35

Kikaptunk a románoktól
2010-07-07 - 17:09:05


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu