Befejezte a nyomozást a rendőrség a romagyilkosságok ügyében
2010-07-01 - 10:20:35

Befejezte a rendőrség a romák elleni gyilkosságsorozat ügyében folytatott nyomozást - mondta a köztévében tegnap este Bencze József országos rendőrfőkapitány. A hírműsor adásában elhangzott az is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy, előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben vádemelést javasol. A négy gyanúsított közül hárman tettesek, egyikük bűnsegéd. A rendőrök szerint a DNS-vizsgálatok, a fegyverszakértői jelentések és az egymásra tett terhelő vallomások aggálytalanul bizonyítják a három tettes részvételét a gyilkosságokban. Az MTI úgy tudja, a rendőrség várhatóan napokon belül megkezdi az iratok ismertetését a gyanúsítottakkal és védőikkel, és várhatóan augusztusban adják át az ügyészségnek.



További cikkek a témakörből
Este hattól a brazilokkal játszanak a lányok
2010-07-01 - 10:20:54

Új játékost igazolt a Loki
2010-07-01 - 10:25:05

Display plakátavató ünnepség volt tegnap Nyírábrányban
2010-07-01 - 10:19:57

Debrecenben pihenik ki a nehézségeket az árvízkárosult gyerekek
2010-07-01 - 10:18:29


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu