Megállapodást kötöttek a Debreceni Egyetem és a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program vezetői ma arról, hogy a közelmúltban uniós támogatással kidolgozott és akkreditált Géniusz tehetségsegítő képzések az egyetemi oktatás részeként is megjelenjenek - közölte Turi Gábor, a DE külkapcsolati igazgatója. Balogh László, a DE tanára, a program szakmai vezetője szerint elméleti képzések és a projekt hálózatszervező tevékenysége révén mintegy húszezer tehetséges diákot érhet el a Géniusz program. A 700 millió forintos országos program Magyarország eddigi legjelentősebb tehetségtámogató kezdeményezése, a Nemzeti Tehetség Program része. Célcsoportja az 5 és 35 év közötti tehetségek segítőinek a köre: több ezer tanár, óvónő, civil önkéntes és szülő felkészítését vállalják, a tervet megvalósító szakemberek.