Július 7-én, szerdán, 18 órakor Debrecenben az Oláh Gábor utcai stadionban rendezik meg a DVSC-TEVA – Videoton FC labdarúgó Szuperkupa döntőt. Ezen az idei bajnok és Magyar Kupa győztes debreceni együttes a bajnokság ezüstérmesével csap össze. Mivel rendhagyó módon a Loki mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát, és a Ligakupát idegenben hódította el, ezért a kiemelkedő sikereket még nem tudták tömegesen megünnepelni a szurkolók. A DVSC vezetői ezt szeretnék pótolni az által, hogy a Szuperkupa döntő napjára, július 7-re, délután két órától a mérkőzés kezdetéig Juniálist szerveznek az Oláh Gábor utcai klubház környékén. A tervek közt kispályás labdarúgó torna, akciós ajándékárusítás, a játékosokkal és a három trófeával való közös fényképezés, dedikálás, szellemi vetélkedő a DVSC történetéből, labdás ügyességi játékok, stb. szerepelnek.