Felnőttnevelési konferencia Debrecenben
2010-06-24 - 17:30:51

Magyarországon alacsony, a felnőtt korú lakosság körében mintegy 8,5 százalékos a felnőttképzésben részt vevők aránya, holott az EU 2010-re 12 százalékos arányt határozott meg célként - mondta Juhász Erika, a Debreceni Egyetem docense egy mai debreceni szakmai konferencia sajtótájékoztatóján. Kimutatható - mondta a szakember -, hogy ahol magasabb a lakosság iskolázottsága, ott ezzel arányosan a gazdasági mutatók is jobbak. Példaként említette a skandináv országokat, ahol csaknem minden második felnőtt részt vesz a felnőttképzésben. Fábián István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke, az egyetem július 1-től hivatalba lépő rektora az élethosszig tartó tanulás szükségességéről és megtérüléséről beszélt. A kétnapos Nemzetnevelés – felnőttnevelés - közművelődés című konferencia keretében mintegy ötven előadáson vitatja meg a szakma a felnőttképzéshez kötődő gyakorlati lehetőségeket és cserél tapasztalatot egy-egy konkrét projektről.



További cikkek a témakörből
Sport
2010-06-24 - 17:31:07

Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap lesz holnap Debrecenben
2010-06-25 - 08:56:53

Uniós forrásból újították fel a hajdúszovátra vezető utat
2010-06-24 - 17:29:24

Meghosszabbították a csatornára való rákötés határidejét
2010-06-24 - 17:29:06


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu