A debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították azt az több mint egy tonnányi haltetemet, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai gyűjtöttek össze a Hortobágy-Berettyón – közölte a szervezet természetvédelmi őrszolgálat-vezetője az MTI-vel. Kapocsi István elmondta: a folyóból kiemelt, elpusztult halak között nagy mennyiségű süllő, keszegféle, ponty, amur és busa volt. A kár az elsődleges becslések alapján milliós nagyságrendű. A mostani jelenség hátterében természetes biológiai folyamatok és valamiféle egyéb szennyezés együttes hatásai egyaránt állhatnak - mondta. Pontos választ a kérdésre várhatóan a debreceni székhelyű Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közelmúltban indult vizsgálata ad.