Önkormányzati konferencia - Kósa Lajos szerint háromosztatú rendszer kell
2010-06-18 - 17:27:45

Háromosztatú önkormányzati rendszer bevezetésének szükségességéről beszélt a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, a szervezet elnöke ma Győrött. Az egyik elem Budapest, a másik a 23 megyei jogú város, a harmadik a mintegy 3200 többi település lenne; ha ezt a lépést nem teszik meg, "tulajdonképpen kezelhetetlenné válik a rendszer a jelenlegi formában" - mondta Kósa Lajos.
Ahol Európában a települések méretéhez igazítva differenciálták a feladatokat, jelentősen javult a működés hatékonysága - hangoztatta a szövetségi elnök, aki felhívta a figyelmet arra: lényeges kérdés lesz a jövőben, hogy miként módosulnak az önkormányzati vezetők összeférhetetlenségének szabályai. Pintér Sándor belügyminiszter "nehéz kérdésnek" nevezte, hogyan marad ideje valakinek egy nagyváros irányítása mellett a törvényhozási teendőkre. Kósa Lajos felvetését pedig azzal toldotta meg: elképzelhetőnek tartana a három mellé egy kistérségi központok és az ötszáz lakos feletti településeknek kialakítandó szintet.



További cikkek a témakörből
Hajdú-Biharban még mindig ad munkát a tűzoltóknak a hétfői vihar
2010-06-19 - 17:40:28
Hajdúböszörmény, Téglás és Hajdúhadház térségében tucatnál több fát vágtak ki
Elmaradhat a kérészrajzás a Tiszán és mellékfolyóin
2010-06-19 - 17:43:06
A kérészek biológiai órájának pontatlanságáért egyértelműen a szélsőséges időjárás tehető felelőssé - mondta Monoki Ákos a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának őrkerület-vezetője
Útépítési munkák Józsán
2010-06-18 - 16:25:13

A bolt kamerarendszere rögzítette a fegyveres rablót Debrecenben
2010-06-18 - 16:24:11


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu