Nem marad el az adócsökkentés
2010-06-04 - 15:03:35

Nem marad el az ígért adócsökkentés - derült ki a kormányfő szóvivőjének sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter közölte: a kormány készen áll arra, hogy elkerülje azt az utat, amelyen Görögország járt. A politikus elmondta, hogy nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének csütörtöki kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben. Kósa Lajos a Napi Gazdaság debreceni konferenciáján azt mondta, hogy a cél most a közvetlen államcsőd elkerülése. Hozzátette: "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét". Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az államcsődről Gyurcsány Ferenc volt kormányfő beszélt mintegy két évvel ezelőtt. "Sőt mi több, döngette a mellkasát, és büszke volt rá" - tette hozzá. Büszke volt arra, hogy az államcsődtől csak úgy tudta megmenteni az országot, hogy felvette az IMF-hitelt - mondta, majd hozzáfűzte: "ebből a szempontból én közel sem gondolom ezt túlzónak". A görög példára utalva azt mondta, hogy Magyarországon az előző kormány meghamisította a gazdasági adatokat, csakúgy, mint a görögök. Görögországban már eljött az igazság pillanata, Magyarország még ez előtt áll.



További cikkek a témakörből
Hajdú-bihari segítség az árvízi védekezőknek
2010-06-04 - 15:04:16

A debreceni diákok voltak a legkreatívabbak
2010-06-04 - 15:05:03

Az első vidéki néprajzi múzeum
2010-06-04 - 13:05:13

Ma este újabb szakaszon tisztítják a vízhálózatot
2010-06-04 - 08:08:04


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu