A bajnoki címét vasárnap megvédő Debrecen labdarúgócsapata – csakúgy,mint tavaly – idén is második körben kapcsolódik majd be a Bajnokok Ligája selejtezőjébe,ezúttal azonban kiemelt lesz,miután az együttes UEFA együtthatója nőtt- adta hírül a DVSC honlapja. A Lokinak idén is 3 párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy bejusson a csoportkörbe.
Czink Melinda két játszmában 6:2, 6:3-ra kikapott hétfőn a német Julia Görgestől a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így nem jutott be a legjobb 64 közé.
A magyar női asztalitenisz-válogatott második, hétfői mérkőzésén 3-1-re kikapott a csoport egyik favoritjának tartott hongkongiaktól a Moszkvában zajló csapat-világbajnokságon. A férfi válogatott 3-2-vereséget szenvedett az esélyesebb dánoktól.
Michael Schumacher azt reméli, hogy a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjon jó eredményt ér el és csökkenti a hátrányát az élbollyal szemben. A hétszeres világbajnok német pilóta egyelőre nem tud beleszólni a legjobbak vetélkedésébe: a hatodik futam után csak a kilencedik a pontversenyben és 56 ponttal marad el az éllovas ausztrál Mark Webbertől.