A Józsapark bevásárlóközpont mögötti terület fejlesztésének első ütemében a debreceni önkormányzat megkezdte a Tócó patak kotrását, valamint a zöldterület megújítása mellett játszóteret is épít. Józsán már a második olyan játszótér épül, mely megfelel az európai uniós normáknak, emellett megújítják a játszótér környékén lévő zöld környezetet is. A mintegy 11,5 millió forint összértékű beruházás keretében 9 lombhullató fát, több mint 400 cserjét és közel 350 évelő növényt is ültettek. A beruházást a debreceni önkormányzat központi támogatás nélkül, saját forrásból valósította meg.