Tömegverekedést akadályoztak meg a rendőrök Debrecenben, a DVSC-TEVA-Videoton bajnoki rangadó után. A mérkőzést a Loki nyerte, a szurkolók mégis egymásnak estek. Intézkedés közben egy rendőr adóvevője eltűnt, amit a GPS jeladása szerint a Loki-szurkolók vittek magukkal törzshelyükre, egy büfébe. Bár a rendőrök felszólították őket, a drukkerek mégsem adták át a készüléket. Az egyenruhások ezután sorfalat álltak, majd a hangosbemondón közölték, hogy mindenkit igazoltatnak és átvizsgálnak. Ekkor az egyik vezérszurkoló visszaadta az adóvevőt. Garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen.