Január 31. Vasárnap
2010-01-29 - 13:57:39

10.00 órától két előadás is várja a gyerekeket a Vojtina Bábszínházban: a Szegény ördög című családi előadás és a Mátyás, a furfangos dramatikus családi program.
A DOTE Elméleti Galériájában 11 órakkor nyílik meg Kocsis Csaba fotográfus Barbarikum című tárlata, mely február 12-ig várja a látogatókat.

15 órától a Modemben a „Banánköztársaság” című kiállítás finisszázsán, Jolanta Ciesielska tart tárlatvezetést.

A Nagyerdei koripályán délután 4 órától Debrecen Kupa jégmotor- versenyt rendeznek. Ennek megfelelően nem lesz lehetőség korizásra.

19 órától a Stúdiószínházban a Csavargók tízparancsolata trkinthrtő meg bérletszünetben.

Csorján Melitta festőművész kiállítására február 7-ig látogatható az IT Services Galériában.

Előzetes

„Flaszter Ászai” elnevezéssel inztenzív táncversenyt rendeznek a „Flaszter hétvége” elnevezésű program keretében, az utcai táncot vagyis funkstyle-t kedvelők számára. Korhatár nincs de persze bírni kell szuflával 
Maga a rendezvény február 13 és 14-én lesz a Csokonai Gimnázium tornatermében.



További cikkek a témakörből
Február 01. Hétfő
2010-01-29 - 13:58:15

Uniós támogatásból újulnak meg az egészségügyi intézmények a régióban
2010-01-29 - 15:14:21

Január 30. Szombat
2010-01-29 - 13:57:16

9 nagy munkagép takarítja az utakat
2010-01-29 - 13:02:50


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu